Miről szól a Varázsfelhő
A Varázsfelhő megírásáig hosszú út vezetett, amíg a materialista, két lábbal a földön álló szkeptikusból átváltoztam a spiritualitásban mélyen hívő emberré.
Ez a fajta gondolkodás kétségtelenül megkönnyíti az ember életét. Ilyenkor a legfőbb kívánságunk az, bárcsak a gyerekeim, az unokáim is hasonlóan gondolkodnának!
Segítséget kerestem ehhez, de a könyvesboltok polcain nem találtam olyan gyerekkönyvet, ami a spiritualitás világát gyereknyelven elmagyarázná, úgy, ahogyan én szerettem volna.
Így aztán én magam kezdtem el egy mesét írogatni, eleinte szigorúan csakis az unokáim számára.
A Varázsfelhő – leszámítva a „Tündér” megjelenését - csupa hétköznapi történetből áll, melyek nagy része saját élményből íródott.
Igaz, hogy a mesélés egy kutyus halálával kezdődik, de mégsem ijesztő ez a gyermekek számára. Mégpedig azért, mert hamar kiderül: ez a mese éppen hogy a legnagyobb félelmünket hivatott legelőször feloldani, vagyis a haláltól való félelmet.
Az írás-rajzolás hónapjai alatt két szigorú kritikusom volt, Dávid és Bence unokám, akik meséről-mesére tesztelték a történetet. Minden egyes további fejezet az ő bíztatásukra született.
Mirella, a tündér újabb és újabb csodálatos dolgokat mesél és valóságos Boldogság iskolába vezeti el Somát, a főhőst.
Megtanítja neki, miért fontos, hogy a kezünkben mindig a „Jó varázspálca” legyen. Megtudhatjuk, hogy a dolgok mögé nézve nem minden olyan, mint ahogy először látszik, és hogy a választás mindig a miénk: a jóindulat, az együttérzés tudja csak elhozni a csodákat az életünkbe.
Elmeséli Somának azt is, hogyan teremtődött a Föld, az élet és benne az emberek, hogy mi is az a Legfelsőbb energia, amit hívhatunk akár Istennek is.
A „Csend játék” gyakorlására is játszva tanít, megmutatja, hogyan lehet kapcsolatot teremteni a belső vezetőnkkel.
Végül Mirella tanácsát követve Soma elképesztő tapasztalatot és élményt szerez, olyat, amire végképp nem számított…de ez legyen a mese végének a titka.